A tudatlanság felelősei

A Magyar Nemzet  által megrendelt közvélemény-kutatás mno.hu/portal/744314 szerint a magyar emberek közül kétszer annyian bíznak az állami nyugdíjrendszerben, mint a magánban. A Népszabadság kutatása szerint nol.hu/belfold/20101025-a_fidesz_szembemegy_a_kozhangulattalugyanakkor a megkérdezettek 58 százaléka egyértelműen a magánnyugdíjpénztárakra voksolna. Szerintem pedig pont azért lehet megcsinálni ezt a szabadrablást, mert az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy eddig hová ment a pénzük, és azt sem fogják észrevenni, hogy már el is lopták tőlük.

A magyar magánnyugdíjpénztárak vastagon felelőssé tehetőek ezért. Semmit sem tettek azért, hogy az elmúlt 13 évben elmagyarázzák az emberekenek az öngondoskodás lényegét. Például, hogy a nyugdíjpénztár nem az alapító biztosító vagy cég tulajdonában van, hanem a pénztártagokéban. Hiszen ezzel azt kockáztatták volna, hogy az emberek elkezdenek kérdezősködni, netán maguk dönteni a portfóliójukról. Esetleg megkérdezték volna, hogy Magyarországon miért alacsonyabb a rájuk oktrojált megtakarítási csomag reálhozama, mint a boszniai pénzáti átlag (!). Pont így volt jó, hogy a biztosítottak észre sem vették, hogy nem az állami tébékasszával vannak szerződésben. És most is csak húsz év múlva fogják észrevenni, hogy meglopták őket.

2010.10.25. 08:59 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugdijkarosultak.blog.hu/api/trackback/id/tr82396750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Red Velvet 2010.10.25. 10:32:25

Az én ismeretségi körömben egyetlen embert sem találtam, aki tudta volna, hogy ő maga is tulajdonosa a nyugdíjpénztárnak.

Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése

Segítség, kirabolt az állam! 3 millió embertől vesznek el átlagosan fejenként egymillió forintot a Nemzeti Együttműködés nevében. Szerintük mi tőzsdézünk és kaszinózunk, a pénzünk ezért jobb helyen van náluk. Megalakítom a Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése mozgalmat. A civil mozgalom célja azon magánnyugdíj pénztári tagok érdekeinek képviselete, akiknek befizetéseit a kormány által bejelentett intézkedések során elvonják. Adjátok vissza a pénzünket most!

Csatlakozz!

Friss topikok

süti beállítások módosítása