Orbán bejelentette: megszünteti a magánnyugdíj-pénztárakat

A miniszterelnök tegnap délután Brüsszelben bejelentette: Magyarországon hamarosan csak két pilléres lesz a nyugdíjrendszer, vagyis az állami nyugdíjalap mellett csak önkéntes pénztárak működnek majd, a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer megszűnik. Orbán szerint a magánnyugdíj-pénztárak agyonnyomták a költségvetést, és kivezetésük egy negyedéven belül megoldható.

"Nincs semmi kétségem afelől, hogy olyan tömeges visszalépések lesznek az első pillérbe, ami a másik pillér működését teljesen értelmetlenné teszi, és csak idő, méghozzá nagyon rövid idő kérdése, hogy az ki is kerüljön a rendszerből. Vannak ettől eltérő üzleti várakozások, de az én elképzelésem e tekintetben radikálisan különböző. Két pilléres lesz a rendszer, olyan mint a többi országban, akik nem voltak kommunisták" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök

Négy napig tartott az az ígéret, miszerint a tagok maguk dönthetik el, átlépnek-e az állami rendszerbe, vagy maradnak a magánnyugdíj-pénztáraknál. Ma már világos: nem 14 hónapra, hanem véglegesen veszik el a befizetéseket, és a jelenleg 2800milliárdot elérő megtakarításainkat is az aktuális költségvetési lyukak betömésére fogják használni.

Hogy mivel éri el a kormány azt, hogy 2-3 hónapon belül mindenki átlépjen az állami rendszerbe, még nem tudni. Egy azonban biztos: mi az eddig befizetett pénzt nem arra szántuk, hogy abból a kormány aktuális ötleteit finanszírozzuk.

Abból lett volna a nyugdíjunk.

 

Címkék: politika kormány nyugdíj öngondoskodás

2010.10.30. 07:57 3 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugdijkarosultak.blog.hu/api/trackback/id/tr292409140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spekuláns 2010.10.30. 20:21:41

"Két pilléres lesz a rendszer, olyan mint a többi országban, akik nem voltak kommunisták"

Mi a faszt akar ez az ember?
Komolyan nem értem.
Egyik nap ostorozza a tőkét, másnap a kommunizmust?

"A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül igényeik szerint."

A magánnyugdíjam az enyém, a fenti definíciónak nem felel meg. Az állami nyugdíj részben (nem egyenlően részesül). Akkor most ki a kommunista és ki nem?

Orbánnak tényleg az a terve hogy mindenkit összezavarjon? Na, sportolásból jövök, kicsit dúl még az adrenalin, de a keretes részben lévő idézeten felbasztam az agyam.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.10.30. 21:51:40

ha sok állampapír a piacra kerül, megdőlünk, nem?
de mégis, hogy gondolják ezek ezt?
hogy rohadjanak meg!

bennfentes9 2010.10.31. 16:43:18

A magánpénztári befizetések magántulajdont képeznek, a megtakarítások nyílt államosítását jelentené a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, olvasható a Stabilitás Pénztárszövetség vasárnap kiadott állásfoglalásában. A szövetség azt tanácsolja tagjainak, hogy ne lépjenek vissza az állami rendszerbe, míg a kormány nem tisztázza a részletszabályokat.
A Stabilitás Pénztárszövetség az állásfoglalásban arra hívja fel tagjai figyelmét, hogy a kormánynak "hangzatos kijelentéseken kívül" nincs eszköze a megtakarítások államosítására. A főtitkár szerint a parlament által október 25-én elfogadott törvény csak a lehetőségét teremti meg annak, hogy aki akar, önként visszatérjen az állami nyugdíjrendszerbe, a váltást viszont érdemes megfontolni.

A Stabilitás szerint az állam csak egy biankó ígérvényt tud adni arra, hogy a visszalépő tag állami nyugdíjra lesz jogosult, viszont a most egyéni számlán hozamot termelő államkötvényeket és részvényeket a visszalépők után azonnal át kell adniuk a pénztáraknak egy meg sem nevezett, "a kormány által kijelölt szerv részére".

index.hu/gazdasag/2010/10/31/nyilt_allamositasrol_beszel_a_stabilitas_penztarszovetseg/

Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése

Segítség, kirabolt az állam! 3 millió embertől vesznek el átlagosan fejenként egymillió forintot a Nemzeti Együttműködés nevében. Szerintük mi tőzsdézünk és kaszinózunk, a pénzünk ezért jobb helyen van náluk. Megalakítom a Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése mozgalmat. A civil mozgalom célja azon magánnyugdíj pénztári tagok érdekeinek képviselete, akiknek befizetéseit a kormány által bejelentett intézkedések során elvonják. Adjátok vissza a pénzünket most!

Csatlakozz!

Friss topikok

süti beállítások módosítása