Szenzáció! Kitudódott a döntés háttere!

Don Vittorio Orbalone és Georgio Matolcino a nagy nyugdíjlopás előestééjén...

 

Keresztapa persze nemcsak lófejet, hanem malomkeréknyi koszorút is tud küldeni a magánnyugdíjpénztárak temetésére.

Egy tegnapi döntés értelmében január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy ezen felül azok a nyugdíjasok, akik nem idén mentek nyugdíjba, hanem még előtte, 0,6 százalékos plusz emelésben is részesülnek majd. A 84 ezer forintos átlagnyugdíj esetén a 4,4 százalékos növekedés évi plusz 40 ezer forintot jelent. Mindez 2,5 millió nyugdíjast érint. Azt pedig már Matolcsy György jelentette be, hogy akinek az adóváltozások miatt jövőre csökken a bére a közszférában, az extra fizetésemelést kap. Ez mintegy 700 ezer emberre vonatkozik.

Ezek a tételek természetesen egyáltalán nem szerepelnek a Matolcsy által néhány hete benyújtott költségvetési tervezetben. A fedezetet erre is a tegnapelőtt bejelentett teljes nyugdíj-eistand jelenti. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a kormány kijátssza ezt a kártyát: "ha nem államosítanánk a nyugdíjtőzsdézők pénzét a mai nyugdíjasok kevesebb nyugdíjat kapnának jövőre, a közalkalmazottaknak pedig csökkenne a bére." Az egyik oldalon ott áll hárommillió nyugdíjkárosult, a másikon pedig 3,2 millió rövid távú nyertes. akik  előtt belengettek néhány tízezer forintot. Őket fogják megpróbálni szembeállítani egymással.

Egyébként a történészek azért tartják Hitler zseniális húzásának a második bécsi döntést, mert úgy húzta meg Magyarország és Románia között az új határt, hogy másfél millió magyar maradt a románoknál és ugyanennyi román került Észak-Erdélybe. Azaz mindkét ország ugyanannyi tússzal rendelkezett, acsarkodtak egymásra, de nem nagyon mertek ugrálni, hátha akkor a másik jobban jár. A Harmadik Birodalom pedig vidáman terjeszkedett tovább. Egy darabig.

 

Címkék: maffia keresztapa túsz nyugdíjlopás

2010.11.25. 21:48 5 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugdijkarosultak.blog.hu/api/trackback/id/tr962473623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keldorn the One 2010.11.26. 21:37:35

Ez nagyon ott van.

Várom már Bukásos videót... :)

bögyörke 2010.11.28. 09:54:24

Na végre kibújt a szög a zsákból. A kérdezés nélküli kötelező belépés után, a jogtalan adó. Ez igen, ez igazi szavazatgyűjtő döntés. Ha egy fillér sem üti a markomat miközben az állami nyugdíjba lépek, akkor ha a hozadékomat is viszem miért kellene 16-os adót is fizetnem és miből és mikor? Vagy kézhez kapom a hozadékom adózok utána és a többi az enyém lesz? És aki marad a magánnyugdíjba az is adózik? Hűha ez már meghaladja az én igen alacsony női IQ-mat. Segítsen már ki ebből a csapdából drága Selmeci képviselőasszony.

ier6w7i 2010.11.28. 17:26:39

Orbánék intézkedéseit a Harmadik Birodaloméhoz hasonlítod? Vagy esetleg onnan jön a párhuzam, hogy ők is (meg még Mussolini is) kétharmados felhatalmazással kerültek hatalomra... :-)

GIBBON 2010.11.28. 19:19:17

@ier6w7i: ...igen, onnan veszi a hasonlítási alapot, de ez demokratikus egypártrendszer, ami paradoxon! Ezt sikerült visszaküzdenünk az elmúlt húsz év során!Bravó!

Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése

Segítség, kirabolt az állam! 3 millió embertől vesznek el átlagosan fejenként egymillió forintot a Nemzeti Együttműködés nevében. Szerintük mi tőzsdézünk és kaszinózunk, a pénzünk ezért jobb helyen van náluk. Megalakítom a Magánnyugdíj-károsultak Nemzeti Együttműködése mozgalmat. A civil mozgalom célja azon magánnyugdíj pénztári tagok érdekeinek képviselete, akiknek befizetéseit a kormány által bejelentett intézkedések során elvonják. Adjátok vissza a pénzünket most!

Csatlakozz!

Friss topikok

süti beállítások módosítása